Tilos lesz szeszes italt árusítani az üzletekben éjszaka Balatonfüreden
Tilos lesz az üzletekben szeszes italt árusítani éjszaka június elsejétől Balatonfüreden, a vendéglátóegységeknek pedig kötelezően biztonsági őrt kell alkalmazniuk; a településen ezen a napon életbe lép a csendrendelet is.A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadott rendelet szerint Balatonfüreden a szeszes italt is fogalmazó üzletek 22 órától 6 óráig nem tarthatnak nyitva; a korlátozás nem vonatkozik azokra az üzletekre, amelyekben a szeszes ital forgalmazását 22 óra és 6 óra között szüneteltetik. A szeszes ital árusításának szüneteltetéséről az üzlet üzemeltetője a vásárlókat köteles információs tábla kihelyezésével, általuk jól látható helyen tájékoztatni.
Ajkai iskolaátadás - Polgármester: tiszteletben tartjuk a nevelőtestületek véleményét
Az ajkai önkormányzat tiszteletben tartja a pedagógusok véleményét, és az intézményekben lezárult szavazás eredményének megfelelő előterjesztést készítenek a következő testületi ülésre a fenntartóváltásról - jelentette be Schwartz Béla (MSZP) polgármester pénteken Ajkán. Az érintett intézményvezetőkkel közös sajtótájékoztatóján a polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat maga mondta ki, hogy az alkalmazotti közösségek többségének véleményétől teszik függővé, átadják-e a Hit Gyülekezetének az Ajkai Szakképző Iskolát és a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt; ilyet a jogszabályok nem írnak elő.
Megdőlt az országos hidegrekord
Megdőlt péntekre virradóra az erre a napra vonatkozó országos hidegrekord, Pápán mínusz 2 Celsius-fokot mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-vel.
Mesterházy András tájékoztatása szerint a nyugati országrészben Nagykanizsán mértek hasonlóan alacsony hőmérsékletet, ott mínusz 1,9 fok volt az éjjel. Az eddigi rekordot 1973-ban mérték Szentgotthárdon, akkor mínusz 0,9 fokot rögzítettek, így az új rekord az eddiginél több mint 1 fokkal alacsonyabb.
Tiszteli a tánc tisztaságát
Kádár Ignác, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes művészeti vezetője az Év táncművésze kitüntető címet vehette át a tánc világnapja alkalmából rendezett gálán a Müpában.
Kádár Ignác elkötelezett híve a néptáncnak, a hagyományőrzésnek. A Szentdomokoson, Csíkszeredához közel cseperedő fiút már gyermekkorában megfertőzte a néptánc szeretetével táncos nagyapja...
A cikk teljes szövege a naplo-online.hu oldalon olvasható
Vörösiszap kiporzás
A viharos erejű északi szél miatt a tározóktól délre található településeket is belepte a vörösiszap. Az úgynevezett kiporzás a Mal Zrt. ajkai timföldgyárában történt technológiaváltás következménye, mivel a vörösiszapot már száraz állapotban helyezik el a tározókban.
Állatbemutató nyílik Gyenesdiás és Keszthely határában
Állatbemutatót épített a Bakonyerdő Zrt. Gyenesdiás és Keszthely határában, amely az elkerülő út mellett május 26-tól nyitja meg kapuit - közölte a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-érdeklődésére csütörtökön. A háromhektáros területen április végén kezdődtek a munkálatok, az érdeklődők őshonos vadfajokkal, magyar kutyafajtákkal és háziállatokkal találkozhatnak majd az állatbemutatóban - mondta Farkas Judit, hozzátéve, hogy a park június elsejéig ingyenesen látogatható.
Ajkai iskolaátadás - Eltérő a két iskola nevelőtestületének véleménye
Eltérő eredmény született az ajkai középiskolák alkalmazotti közösségeiben az intézmények Hit Gyülekezetének történő átadásáról: az Ajkai Szakképző Iskola tanárainak többsége támogatta, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozóinak többsége elutasította az önkormányzat fenntartóváltásról szóló kezdeményezését. Ajka képviselő-testülete egy héttel ezelőtt előzetes állásfoglalást hozott arról, hogy ha az alkalmazotti közösségek többsége támogatja, akkor a város két középfokú oktatási intézményének üzemeltetését átadják a Hit Gyülekezete egyháznak.
Indul a balatoni szezon
Pénteken indul a Balaton7 programsorozat, amelynek célja, hogy előrehozzák a balatoni szezon kezdetét - mondta a Magyar Turizmus (MT) Zrt. stratégiai és marketingigazgatója csütörtökön a Balaton-Day elnevezésű szakmai rendezvényen, Budapesten.
Balázs Samura emlékezünk
"Hogy elfeledkezhet-e a színész önmagáról a színpadon? Igen. És teljesen mégsem lehet. A színésznek át kell lényegülni, de teljes átlényegülés nem létezik. Az egyéniség - amely egy jellemet átél -, ez adja a színpadi feszültséget" Balázs Samu
Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
Az eddig beérkezett személyi jövedelemadó-bevallások közül minden negyedik hibás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán. A NAV közleménye szerint éppen ezért két kisfilmmel kíván segíteni a bevallások elkészítésében az adóhivatal. Az egyik film lépésről lépésre bemutatja, hogyan kell letölteni a nyomtatványt, a másik pedig egy átlagosnak mondható példán vezeti végig a nézőt a bevallás sorain. Így bemutatja, hogy akinek munkaviszonyból származó jövedelme, két gyermeke és önkéntes kölcsönös biztosító pénztári befizetése van, hogyan töltse ki a bevallást.
Csökkent az üzemanyag ára
Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán. A változással a benzin átlagára literenként 426 forintra csökkent, a gázolajé pedig 427 forint lett. A múlt héten a Mol 10 forinttal csökkentette a benzin és 6 forinttal a gázolaj árát. A benzin ára az idén április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj január közepén volt a legdrágább, akkor egy liter átlagosan 449 forint volt. Egy évvel ezelőtt egy liter benzin 382 forintba került, egy liter gázolaj pedig 362 forintba. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Finn zenei hét a Best FM-en
Az Ajkai Magyar-Finn Baráti Egyesület, a budapesti Kalevala Baráti Körrel és az ajkai Best FM Rádióval közösen május 21-27. között finn zenei hetet szervez. Az ajkai rádió műsorában hét napon át naponta 17 és 18 óra között lesz hallható a Suomi Radio műsora, ahol testvérvárosunkról Rovaniemiről, finnországi hagyományokról, a finn népi eposzról, a Kalevaláról valamintészaki barátainkról szóló hírekkel kényeztetjük a hallgatókat, de kedvcsinálóként finn nyelvlecke is szerepel a műsorban.
Huszonhat Veszprém megyei társasházban helyezett kilátásba vízkorlátozást a szolgáltató
Huszonhat Veszprém megyei társasházban korlátozzák az ivóvíz mennyiségét, amennyiben a lakók nem fizetik ki tartozásukat a szolgáltatónak - tudta meg az MTI a Bakonykarszt Zrt.-től kedden. A száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő zrt. vezérigazgatója elmondta: a 2008-as gazdasági válság óta erősödött fel a probléma. 2009-től kezdődően folyamatosan nőtt a társaság kintlévősége, mára elérte a 300 millió forintot, ezért kellett intézkedéseket bevezetniük.
Tilos gyalogolva SMS-ezni
Megbüntetik a gyalogosokat egy amerikai városban, ha az utcán menet közben szöveges üzeneteket írogatnak telefonjukon. A New Jerseyben lévő Fort Lee lakosait bírságolják meg rendőrök, ha SMS-ezés miatt nem figyelnek arra, hogy merre mennek, és hova lépnek. A szigor célja a balesetmegelőzés. Az idén eddig már több mint húsz SMS-ező gyalogost ütöttek el autók a városban.
Külföldi sajtó Magyarországról - Német üzleti lap a távközlési adóról és fogadtatásáról
A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap a távközlési adóról és a tranzakciós illetékről, valamint az elképzelések fogadtatásáról írt keddi számában.
Hosszabbított nyitva tartás lesz a postákon, adóhivatalokban
Rendkívüli, meghosszabbított ügyfélfogadási időben áll az ügyfelek rendelkezésére Magyar Posta, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyi jövedelemadó bevallás beadásának megkönnyítése érdekében - közölte az adóhivatal és a Magyar Posta kedden.
Varázslevegőtől gyógyul a beteg kisfiú
Peti jelenleg 3,5 éves, és egy átlagos hétköznapon boldogan játszik a társaival az óvodában. De mostanában leginkább a hajnali vonatot köszönti a játéktárcsájával, amikor Budapestre indul egy szokatlan kezelésre. A „varázslevegős” terápia hatásos, a családot azonban súlyosan megterhelik a kezelés költségei. Segítséget várnak.








