A Golden Globe Díj



„Az igazi művészt nem kötik gúzsba a meglévő szabályok, ő nem vesz át egy megmerevedett sémát, hanem önmagából alakít ki egy új világot, s ennek felállítja sajátos törvényeit. „

Szőnyi István

 

 

 

 

Hétvégén kerül sor a Golden Globe-díj (magyaros elnevezésben Arany Glóbusz-díj) átadására, amely amerikai filmes és televíziós díj, évente egyszer az Oscar díjhoz hasonló gála keretében osztanak ki. 1944-ben alapította a HFPA (Hollywood Foreign Press Association) a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete.

A Golden Globe- gálán külön díjazzák a musical vagy vígjáték és a drámai műfaj legjobb filmjét, valamint a két műfajba sorolt filmek szereplőit.

 

 

A jelöltek között van Martin Scorsese: A leleményes Hugó című háromdimenziós filmje, a Pénzcsináló című sportfilm, Steven Spielberg: Hadak útján című első világháborús produkció, a George Clooney által rendezett A hatalom árnyékában című politikai dráma.

Angelina Jolie rendezte a Vér és méz földjén című boszniai háborús drámát, a mely szintén az esélyesek között kapott helyet.

 

 

 

 

A díjátadást élőben közvetítik, a vasárnapi műsort a brit színész Ricky Gervais fogja vezetni, immár harmadszor, annak ellenére, hogy számos kritikát kapott, amiért csípős nyelvével, szókimondásával a megjelent hírességeket, a külföldi tudósítók szövetségét sem kímélte. (a nézettséget még inkább fokozta).

A figyelem mindig odairányul az itt kapott díjakra, hiszen sok esetben az Oscar-díj várományosai is lehetnek a jelölt alkotások. Jó lenne egyszer élőben is látni ezt a színes forgatagot, kiváló művészekkel, alkotókkal, amíg erre nem kerül sor, ha tudjuk, kövessük a képernyőn keresztül az eseményeket.

Tekintsük bele egy kicsit a Golden Globe világába, a régebbi sikerekbe, kialakulásába. (Gwendin )

 

 

Golden Globe Díj

A filmes Oscar és a televíziós Emmy-díjak után a második legrangosabb filmes elismerésnek számit, különösen mióta 1996-ban a HFPA új tévés közvetítési szerződést kötött az NBC televízióval.

Története

A magyar fordításban Arany Glóbusz-díjként is ismert filmes és televíziós díjat 1944-ben alapította a Hollywoodban  dolgozó külföldi újságírók szervezete HFPA, és azóta minden év elején, az Oscar-díjhoz  hasonló, ám küllemét tekintve visszafogottabb gálaműsor keretében, különböző kategóriák szerint kerül kiosztásra.

Az alapötletet egy ünnepi ceremónia adta, melyre 1943-ban került sor a 20th Century Fox-nál, ebédidőben, s ekkor még csupán díszes papírtekercset kaptak öt kategória nyertesei (legjobb film, legjobb fő-, és mellékszereplő színész, illetve színésznő). A mostanra ismertté vált szobrocska 1946 óta létezik, melyet a  HFPA akkori elnöke, Marina Cistenas álmodott meg: szobor egy arany földgömbbel, melyet filmszalag vesz körül.

1956-tól már nem csupán filmek, hanem televíziós produkciók is megmérettetnek a közel kilencven újságíró, alkotta zsűri előtt, de igazán 1996-ban vált széles körben ismertté, amikor a HFPA  és az NBC tévécsatorna szerződést kötött a közvetítési jogokról. A népszerűség növekedése az Oscar-díjakra  is igen erős befolyással bírt, pláne, míg a filmakadémia tagjainak a Golden Globe-díjátadás után pár nappal kellett a szavazataikat leadni. Ezt a metódust azonban 2003-ban megszüntették, így tulajdonképpen a két díjátadás győztesei közti elvi párhuzam is elhalványodott.

 

Tekintettel arra, hogy a szervezet csak Los Angelesben élő, de a világ 55 különböző országából, származó újságírókból áll, a Golden Globe igazi értékét az adja, hogy nem csupán hollywoodi szemszögből vizsgálják a produkciókat, s a jelöltek a világ filmgyártásának sokkal szélesebb palettájáról kerülnek ki.

A Golden Globe-ról mintegy kilencven, Hollywoodban  élő, külföldi médiumoknak dolgozó újságíró szavaz. Jelenleg az egyetlen magyar tag Návai Anikó.

 

A Golden Globe-díj egyik legjellegzetesebb sajátossága, hogy az egész rendezvény közvetlenebb, ember közelibb hangulatot áraszt, mint a fesztiválok többsége. Leginkább a mind távolabbról érkező filmek, megismerésére összpontosít, hétköznapi eleganciával elegyített show keretén belül.

 

 

Kritikák a díjjal és a szervezettel szemben

A HFPA tagság elnyeréséhez nem kell hosszú évekig sikeres, elismert újságírónak lenni, mindössze azt kell bizonyítani, hogy az adott évben legalább négy fizetett megbízást (cikk, fotó, tudósítás) teljesített a jelölt vagy tag, de ha ez nem jön össze, elvileg akkor is csak ideiglenes felfüggesztés jár érte, a tagság egyébiránt élethosszig szól. Jelenleg nagyon sok már visszavonult vagy már csak néha dolgozó, nyolcvanas-kilencvenes éveiben járó tag van. Jó, ha kéttucat aktív, főállású tag van, a tagság nagy részének más a foglalkozása, csak alkalmilag dolgoznak kisebb kiadványoknak.

A taglétszám körülbelül 90 főben van limitálva, évente maximum 5 új tag lehet, akiknek legalább 2 jelenlegi tag támogatására, ajánlására van szüksége a felvételhez, de már egyetlen másik tag vétója elegendő a felvételi kérelem elutasításához.

 

A tagokat gyakran érte, éri az a vád, hogy a juttatások, és a szereplés lehetősége motiválja őket, nem azoknak a filmeknek a minősége, amelyekről szavaznak. A nagy filmstúdiók rendszeresen látják vendégül a tagokat, ahol azok vegyülhetnek a színészekkel és a rendezőkkel. 1975-ben egy összejövetelen több tag elismerte, hogy "mindig emlékeznek rá, hogy ki volt velük kedves". 1981-ben kisebb botrányt kavart, hogy egy Las Vegas-i kaszinótulajdonos nagylelkűen vendégül látta a szervezet tagjait Vegasban, nem sokkal ezután pedig a tulajdonos csinos felesége, Pia Zadora elnyerte a Golden Globe-ot. Ugyancsak bevett szokás még ma is, hogy a tagokat VIP vendégként kezelik a premiereken, és külön rendeznek koktélpartis, vacsorás vetítést számukra, ami nem mondható el a hagyományos sajtóvetítésekről és premierekről.

A szervezet egykori elnöke és néhány további tagja az ilyen negatívumok miatt 1996-ban kilépett és megalakította az International Press Academy-t. A HFPA jelenlegi elnöke, Dagmar Dunlevy fő célkitűzése a hitelesség visszaállítása és a korrupció árnyékának eltűntetése.

 

 

Érdekességek

 

A legtöbb díjat nyert film a Száll a kakukk fészkére  (1976) 6 Golden Globe-díjjal, ráadásul úgy, hogy minden jelölt kategóriában elnyerte a díjat;  5 elnyert díjjal a Doktor Zsivágó  (1966), Love Story  (1971), A keresztapa  (1973) és a A Star is Born (1977) című filmek követik.

A  Száll a kakukk a fészkére az egyetlen film, amely az 5 fő kategóriában díjat nyert (legjobb drámai film, legjobb rendező, legjobb férfi színész (dráma) legjobb színésznő (dráma) és a legjobb forgatókönyv)

A színészek közül a legtöbb díjat, szám szerint nyolcat  Meryl Streep nyert, őt hét elismeréssel Jack Nicholson követi. 

A legtöbb alkalommal jelölt színész: Jack Lemmon 22 jelöléssel

A legtöbb alkalommal jelölt színésznő: Meryl Streep  25 jelöléssel.