Az „Édes élet” pillanatnyi örömei

Részletek

Kategória: Bulvár - kicsit másképp

Megjelent: 2012. január 19. csütörtök, 16:42

Írta: Gwendin

Ma mélységes ellenszenvet táplálok – e tekintetben nagyon is érzékeny vagyok – minden olyan eszmével szemben, amit jelszavakba lehet sűríteni. Én az el nem kötelezettség mellett kötelezem el magamat.

(Federico Fellini)

 

 

 

 

A Csinibaba című magyar filmben van egy jelenet, ahol az ifjúság berohan a moziba és harsány bekiabálások között, nézi Federico Fellini  Dolce vita (Édes élet) című filmjét, a hangulat akkor fokozódik a legjobban, amikor Anita Ekberg besétál a Trevi-kútba (A Trevi-kút (olaszul:  Fontana di Trevi) Róma egyik legnagyobb és világszinten legismertebb szökőkútja).

 

 

 

 A film azonban sokkal több ennél a jelenetnél, hiszen választás elé állítja a főszereplő Marcellot (Marcello Mastroianni). Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett  Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája Erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen „szertartásain”, végül mégis ennek a világnak adja el magát. A két és félórás Édes élet egy fiatal, jobb sorsra érdemes újságíró életének egy szeletét mutatja be, vergődését három nő között, tehetsége elfecsérlését az „édes élet” pillanatnyi örömeire.Marcello alakjával Fellini érzékelteti, hogy saját kortársai mennyire képtelenek való, tartós kapcsolatokra, milyen kevéssé képesek együtt érezni másokkal. A kritika mellett, nem hiányzik Fellini-nél a belátó humor sem.A dráma terjedelmes hosszúsága ellenére világsiker lett. Az eredeti cím (Dolce vita) azóta számos nyelvben használatos fogalommá vált, ahogyan az Édes élet egyik szereplőjének nevéből (Paparazzo) ered a mindenre kapható lesifotósok közkeletű elnevezése, a paparazzi is. A siker mellett azonban kijutott a támadásokból is: Olaszországban sokan botrányosnak találták a filmet, számos templomban egyenesen miséket celebráltak Fellini lelki üdvéért.

Manapság az alkotás a két főszereplő, Marcello Mastroianni és Anita Ekberg híres, Trevi-kútbeli jelenetével kultfilmnek számít.

 

Pedig az Édes élet indulása, mint oly sok híres műé, meglehetősen viharos volt. 1960. február 3-án volt a premierje Rómában a Fiamma moziban (általában itt mutatták be Fellini filmjeit), és a közönség közel 20 perces vastapssal fogadta az alkotást, bár itt-ott hallatszottak füttyök és nemtetszések. Az igazi botrány két nappal később Milánóban a Capitol moziban tartott gálabemutatón tört ki. A film tengerparti zárójelenete közben a nézők „elég volt!”, „szégyen!”, „undorító!” felkiáltásokkal csoportosan hagyták el a termet. Amikor Fellini és Mastroianni távozott, „gazemberek”, „romlottak”, „kommunisták” szitokszavakat vágtak a fejüket, valaki még le is köpte a rendezőt.

 Néhány néző összetörte a mozi kapuját, a milánói prefektus pedig a film elkobzásával fenyegetett a közrend megsértése címén. A skandalum persze már akkor is remek reklám volt: a következő napokban valósággal megrohanták a mozikat a nézők, Nápolyban a feketepiacon árusították a jegyeket a La Dolce Vitára.

 

 

Anita Ekberg a filmklasszikus főszereplője élete már nagyon is a valóságot tükrözi. Egy Róma melletti idősek otthonában él, miután háza leégett egy betörés során. Combcsonttörés miatt tolószékbe kényszerült, napjainak nagy részét magányosan, memoárjának írásával tölti.

"Nem elegáns dolog ilyet mondani, de legnagyobb problémája a pénzhiány" - árulta el Massimo Morais, egy bíróság által kirendelt ügyintéző, aki a színésznő nevében kért anyagi segítséget az 1993-ban elhunyt Federico Fellini alapítványától. 

 

Ha megnézzük jelenkorunk világát, akaratlanul is felismerhetjük a hasonlóságot, a választás pedig szintén előttünk áll, sokszor könnyebb megalkudni az „Édes élettel”, mint egy hosszabb, küzdelmesebb utat végig járni. (Gwendin)

 

 

 

Federico Fellini (Rimini, 1920. január 20.- Róma, 1993. október 31. olasz filmrendező és forgatókönyvíró) játékos mégis filozofikusan elgondolkodtató mély gondolatai, bölcs eszmefuttatásai, filmjei ma már csak emlékek a hatalmas nagy művésztől, de részei az örök emberi kultúra kincsestárának.

 

 

 

A II. világháború  után az olasz filmművészetben kibontakozott egy új irányzat, a neorealizmus. Ezen az úton elindulva találta meg Fellini saját, senkivel össze nem téveszthető stílusát: a szánalom, a megértés, az együttérzés még neorealista, a költői emelkedettség, a groteszk humor, a miszticizmus azonban már egy másik út. Az Országúton,  az Édes élet, a 8 és, később a Fellini-Róma és az Amarcord  új utat jelöltek ki a  filmművészetben. Fellini filmjeiben a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon olvadnak eggyé. Művei az emberi kiszolgáltatottságot, képmutatást, ostobaságot és kisszerűséget szeretetteli, gyakran harsány humorral jelenítik meg. Talán nincs is még egy olyan rendező a filmvilágban, akinek alkotásai annyi személyes élményből és emlékből épülnének fel, mint Fellinié.