Búcsú "Füst a szemében" törzsfőnöktől



„Az igazság nem történik, hanem van.”

(Hopi indián nemzet)

"Rengeteg dologra lenne szükség. Ha három Cseh Tamás lenne, az sem lenne elég. A nehéz időkben születnek igazán dalok" (Cseh Tamás)

 

 

 

 

 

Gyermekkorunkban olvasmányaink közül nem maradhattak ki az indián történetek. Jómagam szinte ott éreztem magam a prériken, ahol igazi hősök voltak, merész bátor indiánok, cselekedeteiket az igazság, bölcsesség határozta meg. Ezek a tulajdonságok azonban meglelhetőek minden emberben, akik eszerint élnek és tetteik, munkásságuk bizonyítja is.

1943. január 22-én született meg egy igazi magyar „indián”, aki ma már nincsen közöttünk, de mind azt, amit maga után hagyott újra és újra megerősít, elgondolkodtat, megvidámít.

Amikor a már nagy beteg Cseh Tamás (Budapest, 1943. január. 22 – Budapest 2009. augusztus 7. Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas magyar zeneszerző, énekes, előadóművész) Bakonybél díszpolgára lett, eldobja a kezében lévő botot, felelevenedik minden egy pillanatra, a múlt, újra ott van a fiatalkor minden lendülete, szépsége, küzdelmek, életre szóló barátságok, győzelmek, maga az egész élet.

 

 Az énekes 1968-ban írta meg Hadiösvény című regényét, ami azonban csak harminc év múlva jelenhetett meg. Így kezdődik: „Ajánlom ezt a könyvet barátaimnak, akikkel 1961-ben egy hegyi tisztáson felvertük az első indián sátrakat. Tiszta törvényekre, egyszerűségre, átlátható, értelmezhető világra vágytunk."

Ezek a gondolatok egész életét meghatározták és bizonyították a hozzá való hűségét.

Cseh Tamás egy antropológushallgatót kért meg, hogy segítsen nekik a táborban, mert úgy érezte, játékuk addig nem lehet hiteles, amíg keveset tudnak az indiánszokásokról. Nem tudhatta, hogy az egyetemista ekkor már ügynök volt, és zenészekről jelentett.

A tisztaságra ás átláthatóságra vágyó művészek és értelmiségiek, azonban nem tudták, hogy még az erdő bokraiból is összeesküvést sejtő állambiztonságiak kémlelik őket. Sőt, soraikba gyerekeket szerveztek be, hogy jelentsenek társaikról.

 

 

De a szavak felcsendülnek jelenkorunkban is, amikor arról énekel, hogy már unja mindig ugyan azokat az ételeket enni.

Valóban így van, hiszen nem csak az élelemre, de a tisztaságra, szeretetre is éppen úgy vágyakozunk, mint ő és indián társai, akik végig ott vannak, az utolsó pillanatig harcostársuk mellett és még utoljára eljárják az indián táncot a Bakonybéli ünnepségen.

Cseh Tamást jó volt látni a filmvásznon is, a 6:3 avagy, Játszd újra Tutti cimű filmben, felcsendül Jaj, a Helén cimű dal,  a film zárójeleneteként. Vidáman dalolva tűnik el sziluettje is, de emléke megmarad szívünkben. (Gwendin)

 

 

Cseh Tamás

Budapesten született, de 13 éves koráig a fejér megyei Tordason élt. Elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri tanárképző Főiskolára,  a budapesti Képzőművészeti Főiskolára is járt.

1964-ben hozta létre Bakonybélen  az úgynevezett „Indiántábort”. Az indián keresztségben a „Füst a szemében” nevet kapta. 1967-1974  között rajzot tanított a budapesti Üllői úti általános iskolában, nyaranta részt vett a gyermekek balatoni táboroztatásában. 1970  óta dolgozott Bereményi Gézával. 1972 és 1977 között a huszonötödik Színház  tagja volt (önálló estek: Dal nélkül, Levél nővéremnek). 1977-1978 között  között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket.

 1980-ban megnősült; felesége Császár Bíró Éva, gyermekeik András Koppány és Borbála. 1982 és 1988 között a Katona József Színház alapító tagja.

 

 

1997-ben megjelent Hadiösvény című regénye, amelynek illusztrátora is volt. 1998-2006 között a budapesti Bárka Színház  tagja, 2006-ban a debreceni Csokonai Színházhoz  szerződött. 2006-banjelent meg a Csillagokkal táncoló kojot című válogatása indián mesékből Ugyanebben az évben diagnosztizálták súlyos betegségét – tüdőrák –, melyből nem sikerült felépülnie. 2009. augusztus 7-én hunyt el.

 

 

2009. augusztus 27-én, több ezren búcsúztatták a művészt a farkasréti temetőben. Cseh Tamás végakaratának megfelelően, politikamentes gyász-szertartáson, a ravatalnál Bereményi Géza búcsúztatta. Az utolsó útjára az Ökrös együttes muzsikája kísérte. Az „indián „társak hagyományaik szerint búcsúztak "Füst a szemében" törzsfőnöktől, koporsóját hajnalcsillag motívumú terítővel borították.