Kert
Tavaszra várva
- Részletek
- Kategória: Kert
- Megjelent: 2011. március 04. péntek, 17:13
- Írta: maryjuhasz
Régen, amikor az időjárás még a naptárnak megfelelően működött, ilyenkor március elején javában vetettük a zöldségmagvakat. Nem volt ritka, hogy már februárban földbe kerülhetett a zöldborsó, a dughagyma, a húsvéti sonka mellé tehettünk friss zöldhagymát is az asztalra. Emlékszem, akkor még volt tavasz... Igazi, fényes, napos, madárcsicsergéssel, kellemes hőmérséklettel. Az évek múlásával azonban gyökeresen megváltozni látszik a dolgok rendje. A négy évszakból kettő igen lerövidült. Nyár után tél jön, tél után nyár, az átmenet mindössze pár napra, esetleg néhány hétre korlátozódik. Ma már ezt a rövidke időszakot kell kihasználnunk arra, hogy az egyébként ilyenkor szokásos (és éves viszonylatban legtöbb) tennivalónkat elvégezzük a ház körül.
Szobanövényeink koratavaszi gondozása
- Részletek
- Kategória: Kert
- Megjelent: 2011. február 11. péntek, 21:40
- Írta: maryjuhasz

Természetben élő rokonaikhoz hasonlóan lakásban tartott dísznövényeink is pihenni térnek a fagyos, téli hónapokban. Az "alvó állapot" könnyen észrevehető, hiszen a késő ősz beköszöntével leveleik közül több-kevesebb elsárgul, elszárad, és nem hoznak (vagy csak nagyon ritkán) új hajtásokat.
A gondos kertgazda télen sem unatkozik
- Részletek
- Kategória: Kert
- Megjelent: 2010. november 27. szombat, 13:13
- Írta: maryjuhasz
Hamarosan hóval, faggyal beköszönt az igazi tél. A tavasztól késő őszig folyamatos gondozást igénylő évelő növények és fák pihenni térnek, vegetálnak, mialatt tápanyagot gyűjtenek. A gyümölcsfák koronavesztésével kopár és élettelen az a kert, ahol a kertész "elfelejtett" örökzöldeket is telepíteni. Pedig nincs is annál
Mikulásvirágot kedvelők figyelmébe ajánljuk
- Részletek
- Kategória: Kert
- Megjelent: 2010. november 27. szombat, 00:15
- Írta: maryjuhasz
A mikulásvirág a téli hónapok régóta kedvelt szobanövénye, ünnepi dísze, mely szakszerűen gondozva novembertől februárig csinosíthatja otthonunknak.Fellevelei feltűnően vörösek, virágszerűek. A növény valódi virágai ezzel szemben a levelek közül kikandikáló jelentéktelen kis bimbók.








